Horsez: Secrets of The Ranch
Sziasztok!
Először is; az oldal sorsa a jövőben
Úristen, milyen régen posztoltunk!! Sajnos elég sok dolog közbejött mindkettőnknek, így nem nagyon volt időnk, se túl nagy kedvünk az oldal továbbvezetésére és karbantartására. Igyekszünk ezen változtatni, hiszen közös megegyezésre úgy döntöttünk, hogy mikor időnk engedi, akkor megpróbálunk feltölteni ide játékokat, vagy esetleg játékbemutatókat is írunk. Nyilván, ez valamilyen szinten nehéz lesz, hiszen a játékbemutatókhoz jobb esetben egy adott játékot ki kéne játszanunk, letöltésekhez pedig természetesen linkeket kell keresnünk.
Life update?
Mivel egyikőnk sem túl érdeklődő már a lovakkal kapcsolatban, így kevesebb kis lovas side-note lesz majd a leírásokban, de senki ne ijedjen meg, ettől függetlenül továbbra is ugyanannyira élvezzük a játékok kijátszását, csupán már nem nagyon találkozunk fizikailag a való életben lovakkal, és a tapasztalataink "visszafejlődtek".
Most pedig végre a játék! :D
Szóval, ezt a játékot őszintén szólva még egyszer sem láttam, hogy valahova fel lenne töltve. Nekem személy szerint (Mini) a játék CD-változata megvan, így, hogy meg tudjuk menteni a játék fennmaradását, igyekeztem egy virtuális másolatot készíteni róla (..nyilván, ezzel fogjuk megváltani a világot xD). Ezek mellett a játék még a "Horsez" helyett valahol "Pippa Funnell" névvel is fut, de szerintem ez a kontinensek játéka, az Európai kiadás kaphatta a "Horsez" nevet. (Szerk.: valahol Alexandra Ledermann néven is fut, az azt hiszem a német kiadás.)
Nem tudom, hogy minden jól működik-e rajta, mivel ezt személy szerint nem próbáltam letölteni miután feltöltöttem a Megára, szóval remélem semmilyen komplikáció nem fog adódni. Ha mégis adódna, akkor legyen szíves valaki kommentelni, és utána fogok nézni :D
Mindenesetre, amire szükségetek lesz:
-WinRar
-Daemon Tools
Íme a link: [klikk ide!]
A letöltéshez annyi a dolgotok, hogy a kis táblázat-fájlkezelő-cucc felett jobb oldalt menjetek rá a "Download as Zip"-re, és elvileg az egészet bele fogja tenni egy ZIP fájlba.
Azt szépen megnyitjátok, kicsomagoljátok, ISO fájlt befele, és végül ugye majd lefuttatjuk a setupot, ami azt hiszem az ISO programok között a szép Ubisoft logóval ellátott Autorun lesz.
Jó szórakozást, a miharabbi viszontlátásra! :')
-Mini

